• 2021. 05. 22.

    Közös gyökerek, közös hagyományok - Révkomárom és Háromszék a fotóművészet tükrében

    «« vissza
  • 2021. május 21-én a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának közös szervezésében nyílt meg a Művészeti Karaván – Révkomárom és Háromszék a fotóművészet tükrében címet viselő szabadtéri kiállítás a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren.

    Elsőként Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ vezetője köszöntötte a jelen levő alkotókat és a fotográfia iránt érdeklődőket, illetve Kósa Andrást, a bukaresti Magyar Kulturális intézet vezetőjét és Magdó Istvánt, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének erdélyi alelnökét.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghívásos pályázatának köszönhetően létrejött kiállításon a helyi alkotók mellett a révkomáromi Helios Fotóklub tagjai is bemutatkoztak A második alkalommal megvalósult projekt (az első Muravidékkel közösen zajlott 2018-ban) célja a két régió fotóművészeinek bemutatkozása mellett a két tájegység sajátos értékeinek, kulturális egyediségeinek, különlegességeinek a népszerűsítése – mondta Imreh István.

    Magyarország Konzulátusa részéről Szebeni Zsuzsa, a Magyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának a vezetője üdvözölte az egybegyűlteket. „Egy kettős anyagot láthatunk, hiszen az egyik oldalon a Háromszéki művészek, másik oldalon pedig a felvidéki fotóművészek alkotásait láthatjuk. Mégis, a közös gyökerek, a közös hagyományok összekötik őket”–hangoztatta.

    A Kovászna Megyei Művelődési Központ felhívására több, mint 200 pályamunka érkezett be, 21 helyi alkotó kívánta megmutatni sajátos látásmódját, művészi értékű, Háromszéken/Háromszékről készített fotóit – tudtuk meg Vargyasi Leventétől, a rendezvény főszervezőjétől.

    Az 50 pannóból álló reprezentatív kiállítási anyag munkáit szakmai zsűri válogatta össze, így a tárlaton a régiók sajátos értékei 25 felvidéki és 25 háromszéki fényképész lencséjén keresztül kerülnek bemutatásra.

    KMMK sajtóközlemény

  • Fotógaléria:

  •