• 2020. 10. 30.

    Háromszéki jelesek a HÁZSONGÁRDI temetőben - könyvbemutató

    «« vissza
  • Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadásában, a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában, gróf Mikó Imre sírkeretének felújítása alkalmából jelent meg a ’Háromszéki jelesek a Házsongárdi temetőben’ címet viselő kötet. A könyvbemutatóra 2020. október 30-án, a virtuális térben került sor.

    A ’lombos Házsongárd’ dombjáról elnevezett magyar művelődéstörténeti kegyhely fontossága az erdélyi magyarság nézőpontjából megkérdőjelezhetetlen. A jelen kötetben bemutatott életutak közös szálon futnak, hisz a felsoroltak mindegyikének utolsó útja a Házsongárdi temetőbe vezetett. Közös bennük az is, hogy mindannyian Háromszékről indultak, munkásságukkal nagyban hozzájárultak szűkebb és tágabb nemzetünk fejlődéséhez, méltón képviselve azt.

    E rendkívüli, immáron 10 éve dédelgetett kötetet még halottak napja előtt szerettük volna bemutatni, így emlékezve meg nem csak saját halottainkra, de elődeinkre és az általuk hátrahagyott örökségre is –nyilatkozta Tamás Sándor.

    A kiadvány a 2010-ben és 2011-ben megjelent, hasonló koncepciójú füzetek bővített kiadása, immáron negyven névcikket tartalmaz és huszonöt személyiséget felsorakoztató fejezet is társul hozzá. Nem csupán életrajzi adatok összessége ez, vívódások, sorsok és hús-vér alakok elevenednek meg a sorok között.

    Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa és a kötet szerkesztője röviden ismertette annak szerkezetét. Elmondása szerint immáron 10 éve kutatja a Háromszéki sírhelyeket a Házsongárdban, az adatbázis folyamatos frissülése, újabb információk felfedezése késztette a szerkesztőt egy új koncepció, keret megálmodására. Így, 15 új névcikk gazdagítja a régiek mellett a jelen kötetet. Az első 39 névcikk azokat a személyiségeket tartalmazza, akik Háromszéken születtek, a kiadvány végén pedig a Háromszéki származásúak lajstroma található, akik szintén a Házsongárdban leltek örök nyugalomra.

    A kölcsönös és sikeres együttműködés eredménye a jelen kötet, Háromszék mintegy kiemelkedett egy nagy ködből – hangsúlyozta Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány vezetője.Számára visszakapcsolást is jelent családja egyik ágára és szülőföldjére, hiszen Zágon és Málnás voltak gyerekkorának színterei.

    A kötet nem marad folytatás nélkül, a jövőbeli elképzelésekről Szebeni Zsuzsanna, aMagyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője és Szőts Papp Zsuzsa már egyeztetettek.

    Ez úton szeretnénk kifejezni köszönetünket a Házsongárd Alapítványnak a rendelkezésünkre bocsátott adatokért és fotókért, különösen Gergely Erzsébetnek, akinek helyismerete és segítsége nélkül a jelen kötet nem látott volna napvilágot.


    Fotó: Vargyasi Levente

  • Fotógaléria:

  •