• Az intézményről

    «« vissza
  • Az 1968-ban még Népi Alkotások Háza néven működő intézményünk mai nevét, a Kovászna Megyei Művelődési Központot 2002-től viseli, fenntartójának, Kovászna Megye Tanácsának átnevezése eredményeként.
    Részt vállalunk Háromszék kulturális értékeinek, kulturális eseményeinek, hagyományainak és népszokásainak felkutatásában, dokumentálásában és népszerűsítésében.
    Az alapítás óta mind a mai napig elsődleges kötelezettségünknek tekintjük kiemelt célcsoportként kezelni a fiatalokat, emellett a kultúra számos területén tevékenykedők szakmai továbbképzésével is foglalkozunk. Felismerve azt, hogy közösségünk történelmi és kulturális identitásképzésében elengedhetetlen az információs-kulturális körforgás, lelkesen támogatjuk a közművelődés területén alkotó műkedvelő csoportok, egyének közösségformáló tevékenységét, és a köztük létrejövő kulturális párbeszédet.

    Tevékenységünk legegyszerűbben a közművelődés klasszikus 3 K-jával összegezhető: kutatás, képzés és kiadványszerkesztés, melyek mellett megyei, regionális és nemzetközi fesztiválokat, kiállításokat, táborokat, hagyományőrző rendezvényeket, tudományos kollokviumokat és előadásokat szervezünk és támogatunk.

    Az említett tevékenységek népszerűsítésének hatékonysága érdekében 2005-től tematikus évek köré csoportosítjuk programjainkat, évente kiemelve egy-egy szakterületet: Ünnepi Népszokások Éve – 2005, Ifjúság Éve – 2006, Találkozások Éve – 2007, Népi Mesterségek Éve – 2008, Benedek Elek Éve – 2009, Képzőművészetek Éve – 2010.

  •