• 2016. 09. 30.

    „Tíz év mögöttünk, a jövő előttünk !” – 10 éves a Százlábú mozgalom

    «« vissza
  • Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Százlábú mozgalom, amely 2006 októberében gyermek néptánccsoportként jött létre, majd ebből nőtt ki Kovászna megye egyik legnagyobb és legértékesebb, gyerekeknek és fiataloknak szóló közösségépítő-néptáncos mozgalma.

    A sepsiszentgyörgyi Őszi vásár részeként, október elsején, szombaton 18 órától a főtéren mutatják be gálaműsorukat, amelyen a Szászlábú mozgalom három generációja lép fel egyszerre, több mint száz gyermek és fiatal.  Meghívott a Háromszék Táncegyüttes, a Tokos és a Folker zenekar.

    A Virág Endre és Virág Imola által kezdeményezett Százlábú együttes tíz évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára Sepsiszentgyörgyön, hogy a nagyon fiatal generációval megismertesse és megszerettesse a magyar népi játékokat, népzenét, néptáncot. A Virág házaspár azt vallja, hogy életünknek fontos lételeme a játék, az ének, a zene, a tánc, a Százlábú mozgalomban pedig nem az a lényeg, hogy kiből lesz jó táncos, jó énekes, hanem elsősorban az a fontos, érezzék jól magukat ebben a közösségben. A Százlábú mozgalom a tánc szeretete és a hagyományőrzés mellett szól a barátságról, az élménygyűjtésről és az értékes szórakozásról is.

    Az elmúlt tíz esztendő alatt, három generáció nőtt fel a Százlábú tagjaként, több mint kétszáz 7-18 év közötti gyermek ismerkedett meg a magyar néptánc alapjaival és tanulta meg hagyományaink, népművészetünk tiszteletét. Jelenleg az aktív tagok létszáma megközelíti a száznegyven főt, a kicsik a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttesben, a nagyobbak a Százlábú Néptáncegyüttesben táncolnak. Közben toborozzák a negyedik generációt is, október ötödikén 16 órától várják az érdeklődőket a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében.

    A legtöbb táncot eredeti viseletekben mutatják be, a folyamatosan bővülő repertoárnak köszönhetően a gyerekek betekintést nyerhetnek a táncokhoz kötődő népi hagyományokba is. A koreográfiák elsajátításakor a Kárpát-medence teljes területét felölelő néptánc-kultúra megismerése játssza a főszerepet. Az együttes számára fontos, hogy az évente megszervezett néptánc táborokban olyan oktatókkal dolgozzon együtt, akik haladó szellemben építkeznek a magyar nép hagyományos kultúrájából, nemcsak egy-egy terület táncainak kiváló ismerői, hanem személyes példát is mutatnak. Ennek a szellemiségnek köszönhető az, hogy a gyűjtött anyagok feldolgozása és színpadra állítása mellett a gyerekek megszeretik, magukénak tekintik a Kárpát-medencei népi hagyományokat, ugyanakkor arra is figyelnek, hogy a műsorok az országos rendezvények, valamint a hazai- és külföldi nemzetközi fesztiválok mellett, eljussanak a környező kistelepülésekre is.

    A Százlábú mozgalom intézményes hátterét a Kovászna Megyei Művelődési Központ  biztosítja, támogatja Balázs Imre, Buksa Levente, Combridge, Communitas Alapítvány, Csenteri Levente, Gergely István, Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, Kristály Sándor,  a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Székely Mikó Kollégium és még sokan mások, akiknek önzetlen segítsége nélkül nem lenne lehetséges a Százlábú sikere. Köszönjük!

     


     

  • Fotógaléria:

  •