
-
2013. 05. 10.
Háromszéki Koncert Karaván 2013
«« vissza -
- Szerkesztő: Ráduly Kinga
- ::
- Lapterv: Kolumbán Hanna
- ::
- Honlapkészítő: Webmaster
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa, Háromszéki Koncert Karaván címen, 2013. május 4-én, pályázatot hirdetett háromszéki zenekaroknak, együtteseknek és egyéni előadóknak, 2 kategóriában.
A pályázati csomagok elbírálására 2013. május 10-én került sor, egy öttagú - szakemberekből és művelődésszervezőkből álló - zsűri döntötte el, hogy kik lesznek a Háromszéki Koncert Karaván győztesei, akik egy háromszéki koncertturné (5 fellépés) megszervezését, valamint a tiszteletdíjak, az utazás-, a szállítás- és a hangosítás költségeinek kifizetését nyerik el.
Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló produkciók kategóriájában 1 zenés produkció jelentkezett:
1. Evilági zenekar- Dalóka
A nyertes zenekar az Evilági - Dalóka című produkciója
A felnőtteknek szóló zenés produkciók kategóriájában 4 produkció jelentkezett:
1. FOXBAND- Összeállítás a ‘ 20-as ’30-as évek magyar slágereiből
2. SZALONSPICC- Szalonspicc
3. Dalos együttes- „Szeressük egymást gyerekek”
4. Mácsafej zenekar- Álmodj, kis galambom- Zajzoni Rab István emlékére
A nyertes zenei produkció a FOXBAND - Összeállítás a ‘ 20-as ’30-as évek magyar slágereiből
Értékelő Bizottság tagjai:
Constantin Rozália, a Sepsiszentgyörgyi „Plugor Sándor” Művészeti Líceum zongora tanára, 2012-ben a Háromszéki koncertkaraván felnőtteknek szóló zenés produkció nyertes zenekar szólistája.
István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének és tánctanára, 2012-ben a Háromszéki koncertkaraván óvodásoknak és
kisiskolásoknak szóló zenés produkció nyertes zenekarának, a Folker együttes szólistája.
Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ pályázatírási szakelőadója, koncertszervező.
Nagy Tünde, a Kovászna Megyei Művelődési Központ rendezvényszervező, felnőttképző
Szilágy Zsolt Herbert, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola zongora és ének szakos tanára, a Session Jazz Band alapító tagja.