
-
2022. 06. 26.
Külföldi fesztiválokon népszerűsítették Háromszéket
«« vissza
Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ezen a hétvégén két nagyméretű külföldi rendezvényen vettek részt. Június 20-24. között Manchesterben a Góbéfesten, valamint Budapesten a Székely Fesztiválon népszerűsítették Háromszék kulturális és turisztikai értékeit.
A 2017-ben első ízben megszervezett Góbéfest célja megismertetni Manchester és a környék lakosságával a székely kultúra és hagyomány sokszínűségét és gazdagságát. A fesztiválra látogatókat vásári hangulat fogadta, ahol kézművesek alkotásait, hagyományos termelők portékáit vásárolhatták meg, belekóstolhattak a hagyományos székely-magyar konyha ízvilágába. A színpad pedig népzenétől volt hangos, lehetőséget kínált néptáncot nézni, a gyerekeknek pedig mesét hallgatni, bábszínházat nézni. Ebben a fesztiválforgatagban kapott helyet a Visit Covasna sátor is, ahol Háromszéket, mint idegenforgalmi desztinációt népszerűsítette az egyesület.
A Visit Covasna csapata Románia manchesteri Főkonzulátusán találkozott Andreea Berechet főkonzullal, akivel megvitatták az együttműködési lehetőségeket az Egyesült Királyság utazásszervezőivel, hogy Háromszéket és a régiót is bevonják turisztikai kínálatukba. A megbeszélés konstruktív volt, ami reményt ad, hogy optimistán tekintsünk az Egyesült Királyság piacára.
A színpadi műsor tekintetében a Kovászna Megyei Művelődési Központ kínált programot mindkét helyszínen. Manchesterben a Százlábú Néptáncegyüttes és az őket kísérő Finom zenekar képviselte az intézményt, ahol a mindhárom napi fellépés mellett lehetőség adódott a közönségnek háromszéki (és nemcsak) táncokat tanulniuk.
A világjárvány korlátozásai után, idén nyolcadik alkalommal szervezték meg a Székely Fesztivált a budapesti Millenárison. A korábbi évekhez hasonlóan bemutatásra kerültek a legnagyobb külhoni magyar nemzetrész kulturális, gasztronómiai, turisztikai és kézműves értékei. A több tízezres érdeklődő közönséget vonzó rendezvényen a Visit Covasna csapata a megye turisztikai értékeit ismertette, ugyanakkor lehetőséget adott a látogatóknak a mézeskalács díszítés fortélyainak elsajátítására is.
„Ezen a hétvégén a székelyek, Székelyföld különbözősége adja Budapesten és Manchesterben az ünnep lehetőségét. Hogy rácsodálkozzunk különbözőségünk szépségére és együvé tartozásunk erejére. Hogy együtt megélhessük a világ több pontján is a nemzethez való tartozásunk örömét” – foglalta össze Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Ugyanakkor az elnök meghívta a budapesti es a manchesteri közönséget is, hogy fedezzék fel Háromszék szépségeit.
Ugyancsak a Kovászna Megyei Művelődési Központ jóvoltából Budapesten fellépett a kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttes, akik felcsíki, vajdaszentiványi, magyarlapádi és szilágysági táncokkal varázsolták el a közönséget. A Felsőháromszéki Fúvós Quintet katonadalokkal, történelmi magyar indulókkal és népdalfeldolgozásokkal készült, valamint Jánó Kinga (ének) és Préda Barna