• 2022. 03. 14.

    Sepsiszéki falvak művelődésszervezői találkoztak

    «« vissza
  • 2022. március 11-én a megyeszékhelyen folytatódott a Kovászna Megyei Művelődési Központ által kezdeményezett, művelődésszervezők számára rendezett szakmai találkozók sorozata, ezúttal a sepsiszéki kulturális szakemberek értékelték ki közösen az elmúlt két év során megvalósított rendezvényeket, tervezték közösen programjaikat.

    A megbeszélésen nem vettek részt a Sepsiszentgyörgyön tevékenykedők, számukra külön alkalmat szerveznek, hiszen a hangsúly ezúttal épp a város közvetlen környezetében, gyakran annak vonzáserejével dacolva dolgozók lehetőségein volt. Ugyanakkor megfogalmazódtak kapcsolódási pontok is, például a járvány előtti idők szokását folytatva megfogalmazódott a környék-, de akár egész megyebeli fúvószenekarok fellépésének igénye hétvégenként Sepsiszentgyörgyön.

    A hálózatban dolgozás, együttműködés igénye is erősebben felmerült, mint kiderült a kulturális kereslet kínálat számos helyen kiegészítené egymást, de ezidáig nem, vagy kevesebb rálátásuk volt egymás munkásságára, eredményeire. Frissen alakult civil szervezetek is szép számmal akadnak, de nekik tudást átnyújtani kész tapasztaltabbak is. Számos szakember is felajánlotta tudását, az örökségvédelemtől a pszihológia különböző területein át a környezetvédelemig. Volt, aki csak helyszínt tudott felajánlani, de fellépő csoportoktól (kórusok, színjátszók, furulyacsoport, néptáncosok) könyvbemutatókon át kézművestevékenységig és önkéntes fiatalokig mindenki igyekezett hozzátenni a közös tervezéshez, együtt gondolkodáshoz, hiszen, mint kiderült, e régióban is a közösségépítés, a művelődési élet újraindítása, a kényszerszünet alatti generációs szakadás helyrehozása jelenti a közös ügyet, amiért mindenki tenni szeretne.

    Az elmúlt két év nehézségei ellenére pozitív hangulat és tenni akarás jellemezte a megbeszélést, jó példák hangoztak el iskolásoknak tartott bemutatóktól varrótanfolyamon és filmvetítéseken át helyi újságok szerkesztéséig. A megjelentek: Árkos, Bikkfalva, Bodok, Bükszád, Fotosmartonos, Gidófalva, Kálnok, Kilyén, Kőröspatak, Málnás-Zalánpatak, Mikóújfalu, Szentivánlaborfalva, Szotyor, Uzon, képviselői bíznak a feloldás nyújtotta szabadságban, új lendülettel, újult erővel keresik a lehetőségeket a közösségek összekovácsolására.

    Fotó: Vargyasi Levente

  • Fotógaléria:

  •