-
2022. 01. 25.
Csángótelep - Gyertyános könyvbemutató Esztelneken
«« vissza
Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Esztelnek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében 2022. január 24.-én, a Magyar Kultúra Napjához kötődő programsorozat részeként került sor a dr. Kinda István szerkesztésében újonnan megjelent Gyertyános - Csángótelep kötet bemutatójára az esztelneki kultúrotthonban.
A kötet mementót kíván állítani annak a közösségnek, amelynek tagjai a gazdasági kényszer hatására elindulva új települést alapítottak maguknak térségünkben, azoknak, akik rendezett, becsületes munkával eltöltött életet éltek Csángótelepen 1935 és 1996 között.
A helyi önkormányzat nevében Salamon Balázs polgármester köszöntötte az érdeklődőket. „Az esztelneki önkormányzat örömmel kapcsolódott be a könyvbemutató megszervezésébe, hiszen ez a könyv a község lakóinak fontos részéről szól, az ő életüknek, szokásaiknak, hagyományaiknak és értékrendjüknek állít emléket.” –hangsúlyozta.
Tamás Sándort, Kovászna megye tanácsának elnökét 1987 júliusában, akkor még gyakornok erdészként ragadta magával Csángótelep: „Addig csak hallomásból tudtam, hogy van egy nehezen megközelíthető falu az erdő között. Különlegesnek és egyben vonzónak tűnt, hogy a vadonban – rendezett körülmények között – emberek, családok élnek. Kelemen Lajos esztelneki fogatostól hallottam legelőször, hogy van ott több mint egy tucatnyi ház, a hozzá tartozó gazdasági épületekkel, van ott iskola, temető, kaszáló, legelő, szántó; minden, ami az élethez kell. Hogy miért érdekel a kihalt település története? A választ talán a legszebben Czegő Zoltán fogalmazta meg egykor, aki így írt, amikor 1970-ben ereszkedett le a csángóktól: „Csak látni akartam azokat az embereket, akik otthont teremtettek a rengeteg erdők között, tanyát, melyről a legközelebbi faluban is alig tudnak valamit.”” –mesélte.
A bemutató során a könyvet szerkesztő dr. Kinda István néprajzkutató beszélgetett a szerzők közül azzal a néhánnyal, akik el tudtak jönni: a híres ének- és mesemondó Berecz András maga is gyűjtött évtizedekkel ezelőtt Csángótelepen, a hazaiak részéről Mózes László újságíró és Kakas Zoltán néprajzkutató elevenítette fel emlékeit, dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor pedig online kapcsolódott be a beszélgetésbe.
Dr. Kinda István, a kiadvány szerkesztője elmondta, hogy a kötet összeállítása során a teljességre törekedtek, szerettek volna megjelentetni minden olyan, a településsel kapcsolatos írást, amely dokumentációs értékkel bír. A munka eredménye így vált egyfajta antológiává: „az egykor odafent élő csángók fényképgyűjteményeit átnézve nem volt kérdés, hogy azokkal a képekkel fogjuk illusztrálni ezt a kiadványt. Időrendi sorrendbe szedtük a településről és a lakóiról eddig megjelent különböző műfajú, különböző mélységű cikkeket, leírásokat.”
Zárásképpen a néprajzkutató megemlítette, hogy Zabolára nemcsak könyvbemutatót terveznek, de szabadtéri kiállítást is a könyv anyagából.
Az est hangulatát Vaszi Levente csángó népdalénekes, illetve az esztelneki Hamuvirág néptáncegyüttes produkciói tették még emlékezetesebbé