
-
2014. 05. 19.
Tizedik Háromszéki Diáknapok!
«« vissza
hónapos tervező és szervező munka előzi meg, valamint a csapatok beiratkozását
követően 2010 óta előselejtezőt is tartunk.
A 2014-es kiadás előkészítését négy
szervezőtáborban (2013. október 18-20. között, 2013. december 6-8. között,
2014. február 14-15. között és 2014. április 11-13. között. Három alkalommal
Sugásfürdőn és egy alkalommal Sepsiszentgyörgyön) valósítottuk meg és ezen kívül hetente több alkalommal tartottunk tervező,
eligazító, egyeztető és csapatépítő gyűlést tartottunk.
A közel 500 fiatal érdeklődését felkeltő, 20
csapatra kialakított vetélkedőre, Háromszék középiskoláiból 25 csapat
iratkozott be. A meghirdetett 14 sepsiszentgyörgyi helyre 19 csapat
jelentkezett, akik március 14 - április
11 közötti időszakban két feladatot teljesítettek. Egy 5 perces videóban extrém
körülmények között kellett a diáknapos logót és a 10-es számot életre keltessék,
valamint a 2005-2008 közötti időszak volt diáknaposait kellett „levadászni” egy közös fénykép
erejéig. A két feladat eredményeként a májusi vetélkedőre a következő
sepsiszentgyörgyi csapatok jutottak be: Dandana, The Bombers, Vigyorgia, Grove
street, Mindegy, AlPacone, Mahakala, Neo, Wáó, Va fi bine, Jég-Őr-Me(i)ster,
Fékpofa, Orgazmusszauruszok, Itall. További résztvevő csapatok a
kovásznai Abszolút és Áüíű, a baróti Vad-ászok és PropaBanda,
a kézdivásárhelyi Hullámreccsentők és egy régi szervezőkből összeállt társaság,
akiket 4 kilencedikes egészít ki, hivatalos nevükön a Fáin kicsi csapat.
A bejutott csapatok a
májusi vetélkedőn, Sepsiszentgyörgy
különböző bel- és kültéri helyszínein, változatos versenyszámokban mérték össze
tudásukat, rátermettségüket, leleményességüket, küzdőszellemüket és
kitartásukat.
A
rendezvény programja:
Május
7. – szerda:
19.00 – 23.00 HDN örömzenélés (helyszín: ex Charta)
Május
8. - csütörtök:
11.30 – 12.30 A résztvevő csapatok érkezése a 4 km-nél található kőszínpadhoz a
MAJÁLISRA
12.30 – 14.30 Klasszikus bemutatkozó
14.30 – 21.00 Figyelemjáték, delta force, A pont, rómázás, mindenevő staféta,
izzasztó, rally-autóépítés és verseny, kösd össze a cipőfűzőt!, nem tutti
tutaj.
21.00 – 22.00 Fényes felvonulás (útvonal: 4 km – Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér)
22.00 – 24.00 Szarkaest és planking (helyszín: város területe)
Május
9. – péntek:
9.00 – 15.00 Kulturális, helyismeretet
igénylő versenyszámok (helyszín: Tanulók Palotája)
16.00–22.00 Egyéni,
kiscsapatok és egész csapatot igénylő sportvetélkedők, ügyességi versenyszámok
(helyszín: Sportcsarnok és és a létesítmény mögötti füves terület)
22.00 – 24.00 Helyismeretet
igénylő versenyszámok (helyszín: a város területe)
Május
10. – szombat:
9.00 – 16.00 Nosztalgia HDN, az elmúlt kilenc év legjobb versenyszámaiból
(helyszín: Sportcsarnok és és a létesítmény mögötti füves terület)
18.00 – 21.00 Gála
22.00 – 02.00 Buli
(helyszín: ex Charta)
A gálára a 6
legmagasabb pontszámot megszerzett csapat került: a The Bombers, a Fáin kicsi csapat, az ITALL, az
Orgazmusszauruszok, az ÁÜÍŰ és a Grove Street. „Háromszék Legsportszerűbb Diákcsapata”
címet idén a szervezők döntése alapján a sepsiszentgyörgyi NEO csapat érdemelte
ki. A 3 nap alatt összegyűjtött, KOBAKÉ
kategóriában legmagasabb pontszámot elért kovásznai ÁÜÍŰ csapat lett idén a „Háromszék Legügyesebb KOBAKÉ csapata”, aki
megnyerte a gálát és ezzel kiérdemelte a „Háromszék
Legügyesebb Diákcsapata” címet is. A vetélkedőről közel
1500 fénykép és közel 40 híranyag készült, 2014. június 15-ig készül egy 30-40
perces összefoglaló hangulatfilm is, amelyet a következő kiadás résztvevőinek
toborzására használjuk majd.
Művelődési Központ, a
Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület 21 szervezője és 15
önkéntese.
Partnerek: Sepsiszentgyörgy
Polgármesteri Hivatala, Sepsiszentgyörgy Megyei Jogú Város Tanácsa, Tanulók
Háza, kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház, a Városi Uszoda.
Támogatók:
CIMBORÁK
BÁBSZÍNHÁZ, DIÓSZEGI PÉKSÉG, D-TOYS, PARK HOTEL, ADONIS és
SALVIA GYÓGYSZERTÁRAK, TRICOMSERV, TEHNOSTAR, BON SWEET BON, PLASTICO, MIKÓ CUKRÁSZDA, CSURI DESING, SZEMERJA-GÖRGŐ
EGYESÍTETT KÖZBIRTOKOSSÁG, TEGA, SEPSISZENTGYÖRGYI VÖRÖSKERESZT.