
-
2013. 09. 24.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS - KIADÓI PROJEKTEKRE 2013
«« vissza - Bejegyzési bizonylat, vagy más,
a jogi személyiség elnyerését igazoló irat; - A szervezet adószámának
igazolványa; - Alapító okirat, alapszabályzat és a bejegyzett
székhely igazolványa, valamint esetenként más kiegészítő iratok; - A szervezetnek az előző
pénzügyi év december 31-én elkészített, a megyei közpénzügyi igazgatóságon
beiktatott évi pénzügyi helyzete; könyvelési mérleg, vagy, azon szervek
esetében, akik egyszerű könyvelést vezetnek, végső adózási határozat; - Adóigazolás;
- Iratok, amelyekből kitűnik,
hogy milyen címen vannak használva a helyiségek, abban az esetben, amennyiben a
kiadói projektre nem a kérelmező székhelyén kerül sor; - A támogatásra javasolt kiadói
projekt általános költségvetésének megalapozására szolgáló dokumentáció
(árajánlatok gazdasági szereplők részéről, akik bármilyen jellegű, a javasolt
kiadói projekt megvalósításához szükséges szolgáltatást tudnak végezni, valamint
további hasonló dokumentumok); - További saját, vagy bevont finanszírozási
forrás létezésének igazolása, a következőképpen: - A kiadói projekt megvalósítása
érdekében létrehozott esetleges partnerségekre vonatkozó dokumentumok; - A kérelmező bemutatja a
szerződés másolatát, amely által megszerezte a kiadványok - amelyek megvalósítására a támogatást
igényeli – megszerkesztése céljából a szerzői jogokat. Egy cím újrakiadása
esetében a kérelmező megjelöli az előző kiadványt/kiadványokat (esetenként),
attól függetlenül, hogy melyik kiadónál publikálta az előző kiadványt;
A vissza nem térítendő támogatások jóváhagyásának
kritériumai:
Kizárólag az olyan kérelmezők részéről érkezett
pályázatok kerülnek értékelésre, amelyek tartalmazzák az írott kultúra
kategóriájában megvalósított alkotások szerkesztésnek vissza nem térítendő
támogatására vonatkozó Pályázati szabályzat 11. cikkelyében előlátott összes dokumentumokat.
A vissza nem térítendő támogatások jóváhagyásának alapjául szolgáló
általános kritériumok a következők:
- A projekt relevanciája a Kovászna Megyei Tanács évi prioritásai
szerint – 20 p.
- A tartalom minősége és a technikai megvalósítás – 35 p.
- A projekt megvalósításának módozata – 30 p.
- A költségvetés szerkezete – 15 p., amelyből:
- A kiadói
projekt megvalósíthatósága (a költségvetés megtervezése szempontjából): 0-5
- Más típusú
támogatások (szándéklevelet a tárafinanszírozók részéről, vagy szponzorizálási
szerződések): 0 – 10 p.
ÖSSZESEN: 100
p.
A pályázaton részt vehetnek:
- Kulturális kiadványok kiadói és szerkesztőségei;
- Magán jogi személyek, amelyek, az alapító okiratoknak megfelelően, kiadói
tevékenységet végeznek (civil szervezetek, K.F.T.-k);
- Állami jogi személyek (közintézmények, amelyek kiadói projekteket
valósítanak meg);
Részvételi feltételek:
A pályázati projektek kiválasztásán való
részvétel érdekében a kérelmezők a következő feltételeknek kell eleget
tegyenek:
- Nincsen tartozása az állami költségvetés vagy a
helyi költségvetés felé;
- Tiszteletben tartotta a korábbi vissza nem
térítendő támogatási szerződések által vállalt kötelezettségeket;
- A folyóirat, amelynek kiadására kerül
kérelmezésre a támogatás, legkevesebb 5 év régiséggel rendelkezik;
Előnyt jelent a folyóirat minél nagyobb terjesztési lefödöttsége.
A vissza nem térítendő támogatások kérelmezési folyamata
és kiadói projekteknek a pályázaton való részvételéhez szükséges iratcsomó.
A kiválasztási folyamat két szakaszban zajlik le,
a pályázati szabályzatnak megfelelően.
A
pályázatok kiválasztásán való részvétel érdekében a kérelmezők le kell adják a
támogatás kérelmezési iratcsomóját, a pályázati szabályzatban foglaltak
előírások tiszteletben tartásával.
Az első kiválasztási szakaszban a kérelmezők iratcsomója a következőket kell tartalmazza:
-
A kiadói projektek vissza nem
térítendő támogatásának kérelmezési űrlapja, 1. sz. melléklet, aláírva és
lebélyegezve;
-
Költségvetés, 2. sz. melléklet,
aláírva és lebélyegezve;
-
Saját felelősségű nyilatkozat, 3. sz. melléklet, aláírva és lebélyegezve;
-
Partnerségi nyilatkozat, amely tartalmazza a 4. sz. mellékletben előírtakat, aláírva és
lebélyegezve;
-
A támogatásra javasolt
kulturális könyv, folyóirat, publikáció kiadása esetében megszerkesztett
kézirat, egy összefoglalóval kísérve;
-
A szerzők, közreműködők,
szerkesztők önéletrajzai vagy életrajzai, elbeszélő formában; információs
anyagok azon személyiségekre vonatkozólag, akik részt vesznek a kiadói
projektek megvalósításában; további lényeges információk;
-
A folyóiratok és kiadványok
kiadói, illetve szerkesztőségei egy kiadói katalógust mellékelnek a pályázathoz
az utolsó kiadói megjelenésekkel;
Azon kérelmezők, akik pályázatai kiválasztásra kerültek az első
kiválasztási szakaszban a kiértesítést követő 15 napos naptári határidőn belül
a következőkkel egészítik ki a pályázati iratcsomót:
nyilatkozata a saját, vagy bevont hozzájárulást illetően, bankszámlakivonattal
kísérve;
- Szponzorizálási szerződés, vagy
- Szándéknyilatkozat;
- Más típusú, harmadik fél
részéről származó pénzügyi támogatás;
kérelmezési iratcsomóját a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén
(Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2. sz.) kell személyesen leadni, vagy
elküldeni postán, vagy gyorspostán a jelen kiírásban megjelölt határidőig.
További részleteket a támogatási szesszióról a www.cultcov.ro vagy a www.kvmt.ro honlapokon, az office@cultcov.ro elektronikus címen,
illetve a 0267-351 648 telefonszámon lehet igényelni.