
-
2013. 03. 13.
HÁROMSZÉKI ÍROTT TOJÁSOK - könyvajánló
«« vissza
A könyv szerzője a
hatvanas évek elejétől érdeklődik a húsvéti tojásírás iránt, és megalapozott
egy kis gyűjteményt, főleg felső-háromszéki íróasszonyok munkáiból. Kezdettől
igyekszik egy-egy tojásíró teljes mintakincsének begyűjtésére. E kötetben ennek
a kis gyűjteménynek bemutatására kapott felkérést. Szerkesztés közben jött az
ötlet, hogy a kiadványnak tartalmaznia kellene a Háromszékről eddig közölt
mintákat, valamint helyet kellene kapjon a ma élő tojásírók mintakincse is.
Így a felkért
tojásírók – B. Szendrő Csilla, Beke Zsuzsanna és Opra Etelka – segítőkész
munkája révén bekerülhetett a kötetbe elsősorban a Malonyay Dezső által
1909-ben közölt 252 tojásminta, de megírásra kerültek a Balázs Márton, Györffy
István, Domanovszky György, Téglás István által közölt minták is.
Ízelítőt kapunk a
ma élő tojásírók mintakincséből, valamint a tojásdíszítés más technikáiból is,
mint a viaszíráson alapuló metszett vagy maratott díszítőtechnika, a
levélrátétes, a csipkéző technika, és a Háromszéken is nagy múltú
tojáspatkolás.
A kötet gyakorlati
tanácsokkal szolgál a kezdő tojásíróknak, az előkészületektől a tojásírásig,
ismertetve a leggyakrabban előforduló rámázási, inazási módokat, valamint a
tojásfestés módját, kiemelten a régiek által használt növényi festékeket. A
színmintákon kívül több táblán talál az olvasó növényi festékekkel festett
hímeseket - Opra Etelka alkotásait. A bemutatott színminták közt találunk olyan
tojásokat, melyek a Háromszéken még a hetvenes években is használtak, de olyan
növényi festőanyagokat is – mint a berzseny – melyek
beszerzésére az utóbbi 50-60 évben nem volt mód, s így teljesen elfelejtődtek.
Röviden bemutatásra
kerülnek a még élő húsvéti ünnepi szokások: az
Orbai széki szánozás, a
felső-háromszéki határkerülés, a
kakaslövés, illetve kakasütés,
valamint az öntözés.
A kötethez Demeter
Éva írt kutatástörténeti áttekintést, majd a mai tojásírók, tojáspatkolók
névsorát és a könyvészetet találjuk.
A színes
táblamellékletek száma 83. Ehhez tartoznak azok a jegyzetek – tábla
magyarázatok – melyek segítenek eligazodni. Ez fontos lehet különösen a növényi
festékeseknél használt festési módoknál.
Kiadó: A Kovászna
Megyei Művelődési Központ, 2012.
Megvásárolható a
Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér,
2 szám) vagy megrendelhető az office@cultcov.ro címre elküldött levélben. Ára: 80 RON