
-
Aktuális hírek
-
2016. 09. 30.
„Tíz év mögöttünk, a jövő előttünk !” – 10 éves a Százlábú mozgalom
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Százlábú mozgalom, amely 2006 októberében gyermek néptánccsoportként jött létre, majd ebből nőtt ki Kovászna megye egyik legnagyobb és legértékesebb, gyerekeknek és fiataloknak szóló közösségépítő-néptáncos mozgalma.
A sepsiszentgyörgyi Őszi vásár részeként, október elsején, szombaton 18 órától a főtéren mutatják be gálaműsorukat, amelyen a Szászlábú mozgalom három generációja lép fel egyszerre, több mint száz gyermek és fiatal. Meghívott a Háromszék Táncegyüttes, a Tokos és a Folker zenekar.
A Virág Endre és Virág Imola által kezdeményezett Százlábú együttes tíz évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára Sepsiszentgyörgyön, hogy a nagyon fiatal generációval megismertesse és megszerettesse a magyar népi játékokat, népzenét, néptáncot. A Virág házaspár azt vallja, hogy életünknek fontos lételeme a játék, az ének, a zene, a tánc, a Százlábú mozgalomban pedig nem az a lényeg, hogy kiből lesz jó táncos, jó énekes, hanem elsősorban az a fontos, érezzék jól magukat ebben a közösségben. A Százlábú mozgalom a tánc szeretete és a hagyományőrzés mellett szól a barátságról, az élménygyűjtésről és az értékes szórakozásról is. -
2016. 08. 30.
Százlábú Néptáncoktató és Közösségfejlesztő Műhelymunka
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megyei Tanács közös szervezésében, 2016. augusztus 1-7 között, a Borospataki Skanzenben zajlott a Százlábú Néptáncegyüttes és a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes kilencedik közösségépítő műhelymunkája. A tábor gazdag programja felejthetetlen élményeket, tapasztalatokat biztosított a 149 gyermek, fiatal és felnőtt résztvevőjének.2016. 08. 27.
Zala és Kovászna értékei - le kell bontani az adminisztratív határokat
Zala és Kovászna értékei címmel tartottak pénteken háromszéki és Zala megyei szakemberek részvételével konferenciát, amely a Kovászna és Zala megye által elnyert Kovászna Megyei Értéktár megvalósítása című pályázat záróeseménye volt.
2016. 08. 25.
3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle – felhívás
Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, marosszéki önkormányzatokkal összefogva, kulturális intézményei közreműködésével, kulturális és civil szervezetekkel közösen, október 12–23. között szervezi meg az VII. Székelyföld Napokat. A rendezvénysorozat részeként harmadszorra tartják meg a Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A szemle több helyszínen zajlik a fent jelzett időszakban, városokban és falvakon egyaránt, lehetőség szerint közönségtalálkozókkal, beszélgetésekkel kiegészítve. A Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlére olyan alkotásokkal lehet benevezni, amelyek a rendszerváltás után keletkeztek és székelyföldi témákat dolgoznak fel. Jelentkezési határidő 2016. szeptember 18.2016. 07. 26.
VI. Mozsika Népzenei Műhelymunka
Augusztus 21-27. között hatodik alkalommal tartják Csernátonban a Mozsika Népzenei Műhelymunkát a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa szervezésében. A népdaloktatás kiscsoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a résztvevők a műhelymunka első napjaiban egyesével, vagy hangszerenként elosztott kiscsoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak népzenét. Ezt követően a műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A kezdők sóvidéki népzenét, a haladók a vajdaszentiványi népzenét tanulják meg. Jelentkezni augusztus 13-ig lehet.
2016. 07. 06.
Beszámoló a XI. Perkő Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozójáról
2016. június 11-én zajlott le a kézdiszentléleki Perkő zarándokhelyen a XI. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa ésKézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében.A találkozó hosszú távú célja hagyományaink, népszokásaink, népi kultúránk megőrzése, ápolása és éltetése volt, rövid távú célként pedig a következőket tűztük ki: a székelyföldi hagyományőrző táncegyüttesek munkájának támogatása; a székelyföldi, magyarországi és a szórványban tevékenykedő néptánc-együttesek közötti testvér-kapcsolatok megteremtésének elősegítése; az egymástól való tanulás, tapasztalatcsere;barátságok, együttműködések kialakítása.2016. 07. 01.
Háromszékiek az Ezer Székely Leány Napján
15 Kovászna megyei település és három néptánccsoport vesz részt szombaton Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napján, Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében. Olasztelekről, Barótról, Erdőfüléről, Száldobosról, Bibarcfalváról, Bodosról, Felsőrákosról, Nagybaconból, Gelencéről, Zaboláról, Petőfalváról, Kovásznáról, Sepsiszentgyörgyről, Mikóújfaluból és Sepsibükszádról közel háromszázan jelentkeztek a felhívásra, köztük a sepsiszentgyörgyi Kék Virág Néptánccsoport, Gelencéről a Zernyealja Néptánc Együttes is és a Burusnyán.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ hetedik éve kapcsolódott be, hogy az Ezer Székely Leány Napjára háromszéki résztvevőket toborozzon. Az esemény szombaton tíz órától seregszemlével kezdődik, Csíkszereda főterén bemutatkoznak a székely falvak népviseletbe öltözött képviselői, majd együtt vonulnak ki a csíksomlyói nyeregbe a hagyományőrző csoportok.2016. 06. 23.
Néptánc- és kézműves-workshop oktatóknak
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ tizenegyedik alkalommal szervez pedagógusoknak, oktatóknak néptánc- és kézműves-workshopot Rétyen. Az idei módszertani tábort július 4-9. között tartják, a szállást és az étkezést a rétyi Antos János Általános Iskola épületében biztosítják, az oktatás pedig a helyi művelődési házban zajlik.
2016. 06. 23.
Hétvégén benépesül a Perkő
Kovászna, Hargita, Maros, Brassó és Bákó megyéből 39 gyermek és ifjúsági tánccsoport közel ezerkétszáz táncosa érkezik a XI. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozójára, amelyet június 11-én, szombaton tartanak a kézdiszentléleki Perkőn. A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala által szervezett eseményre a belépés ingyenes, meghívottként fellép a Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar. A folklórműsor ideje alatt kézműves foglalkozásokat is tartanak, lesznek lacikonyhák, míg a kirakodóvásáron a népi mesterek termékeit lehet megvásárolni.
2016. 04. 08.
Mesekunyhó 2. - záróünnepség
A MESEKUNYHÓ – megyei vetélkedő 2015. szeptember 30-án, a Magyar Népmese Napján rajtolt, 5 benevezett csapattal. A megméretettésen, kistelepülés kategóriában a pávai Színestollú Pávamadár csapata és a kilyéni Szent Kilián kőkeresztes lovagjai vetélkedtek, valamint nagytelepülés kategóriában a sepsibodoki Kincsás Óriásai és a zágoni mesecsapat, valamint versenyen kívül az alsórákosi Szerencsepróbálók mérték össze tudásukat, rátermettségüket, kitartásukat és tették próbára közösségük összetartó erejét.
A vetélkedő célja a települések közösségformálása és építése, ezáltal a helyi identitástudat megerősítése, a tárgyi és szellemi örökségünk, hagyományaink felkutatása, megélése, beépítése a hétköznapokba és ezek népszerűsítése minél szélesebb körben.
A nyeremény egy-egy mesekunyhó teljes felszerelése, egységesre tervezett, helyi mesterek által készített bútorok (polcok, asztalok, székek, fogas, stb.), kellékek (meseszőnyegek, függöny, falvédő, bábparaván stb.), játékok és különböző foglalkozáshoz szükséges felszerelések.
A vetélkedő 7 próbája közül az egyik állandó próba (ez a vetélkedő teljes időtartama alatt kellett teljesíteni), a többi 3-4 hetente került közlésre. A megoldásokat írásos, képes, digitális dokumentációk formájában kellett egy szakmai zsűrihez továbbítani.2016. 03. 01.
Hagyományos mesterségek dokumentumfilm-bemutatója Csernátonban!
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében 2016. március 4-én, pénteken 18 órától Csernátonban, a Haszmann Pál Múzeumban DOKUMENTUMFILM-BEMUTATÓT tartanak, ahol a Fafaragás (A csernátoni Haszmann-faragóműhely hagyományos jelképei) és a Szilvapálinka-főzés (Szilvaszedés Sepsiszentgyörgyön, szilvapálinka-főzés Felsőcsernátonban) című dokumentumfilmek kerülnek levetítésre. A filmek készítője Simon József és néprajzi szakértője dr. Kinda István.
Az esemény a Hagyományos székelyföldi népi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által című 13 hónapos projekthez tartozik, amelynek célja a Székelyföld területén élő nemzetiségek kulturális identitásának megerősítése és a közösségfejlesztés, a hagyományos székelyföldi népi mesterségek revitalizása, digitalizálása és népszerűsítése által és amelyet Izland, Liechtenstein, és Norvégia pályázati alapjából finanszíroznak.
2016. 02. 08.
Farsangfarka Sepsiszentgyörgyön!
A Háromszék Táncegyüttes és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében hagyományos farsangbúcsúztató ünnepségre kerül sor Húshagyókedden, azaz február 9-én Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényre hagyományőrző farsangozók érkeznek Szárazpatakról és Ürmösről, továbbá több gyermek néptáncegyüttes is közreműködnek.
Az esemény február 9-én egy farsangi lakodalmassal kezdődik 18:30-kor a Tamási Áron Színház előcsarnokában, a gelencei Burusnyán Néptáncegyüttes és a sepsiszentgyörgyi Százlábacskák közreműködésével. Ezt követően 19 órától a Háromszék Táncegyüttes Furik Rita rendezésében készült Böjttől böjtig c. előadását lehet megtekinteni a színház nagytermében.
Az előadás után az ünneplők kivonulnak a Szabadság térre, ahol hagyományos bábuégetéssel búcsúztatják a telet, elsiratják a farsangot és köszöntik az új tavaszt. A 20:30-tól kezdődő farsangtemetésre hagyományőrző maskarás farsangozók érkeznek Szárazpatakról és Ürmösről, de részt vesznek a sepsiszentgyörgyi gyermekegyüttesek is: a Kincskeresők és Százlábú Néptáncegyüttesek, valamint a Székely Mikó Kollégium gyermekcsoportja. Az ünnepség táncházzal folytatódik a színház előcsarnokában, ahol muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes, a házigazdák Melles Endre és Dombi Rózsa.
A Háromszék Táncegyüttes előadására helyet foglalni, jegyet vásárolni a Kulturális Szervezőirodában lehet (telefonszám: 0267-312104). A szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.
2016. 01. 28.
Hagyományos mesterségek dokumentumfilm-bemutatója Bölönpatakon!
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében 2016. január 29-én, pénteken 13 órától Bölönpatakon, a Szociális Központban DOKUMENTUMFILM-BEMUTATÓT tartanak, ahol a Kosárfonás és seprűkötés Bölönpatakon (A háromszéki romák egy hagyományos mestersége) és a Pásztorkodás (Hagyományos sajtkészítés Zabolán) című dokumentumfilmek kerülnek levetítésre. A filmek készítője Simon József és néprajzi szakértője dr. Kinda István.
Az esemény a Hagyományos székelyföldi népi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által című 13 hónapos projekthez tartozik, amelynek célja a Székelyföld területén élő nemzetiségek kulturális identitásának megerősítése és a közösségfejlesztés, a hagyományos székelyföldi népi mesterségek revitalizása, digitalizálása és népszerűsítése által és amelyet Izland, Liechtenstein, és Norvégia pályázati alapjából finanszíroznak.
2016. 01. 19.
Díjátadó ünnepség és régizene koncert a MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN!
Kovászna Megye Tanácsa idén is a Magyar Kultúra Napján adja át a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért-díjat.
A kitüntetés egy életműdíj, a háromszéki kultúra terén kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenység elismerése. Az ezer eurót jelentő díjat, 2015. január 23-án, 18 órától ünnepélyes keretek között adja át Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az olaszteleki Daniel kastélyban tartandó DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉGEN és RÉGIZENE KONCERTEN.
2016. 01. 19.
Hagyományos mesterségek dokumentumfilm-bemutatója Kisbaconban!
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében 2016. január 21-én, csütörtökön 18 órától Kisbaconban, a Régi Papilakon DOKUMENTUMFILM-BEMUTATÓT tartanak, ahol a Kenyérsütés (A pityókás házikenyér készítése Kisbaconban) és a Molnárság (Gabonaőrlés a kisbaconi vízimalomban) című dokumentumfilmek kerülnek levetítésre. A filmek készítője Simon József és néprajzi szakértője dr. Kinda István.
Az esemény a Hagyományos székelyföldi népi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által című 13 hónapos projekthez tartozik, amelynek célja a Székelyföld területén élő nemzetiségek kulturális identitásának megerősítése és a közösségfejlesztés, a hagyományos székelyföldi népi mesterségek revitalizása, digitalizálása és népszerűsítése által és amelyet Izland, Liechtenstein, és Norvégia pályázati alapjából finanszíroznak.
2015. 11. 26.
Néptáncoktatók képzése
A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében, 2015. november 22-én pedagógusoknak és néptánc oktatóknak tartottak képzést Lévai Péter, a budapesti Táncművészeti Főiskola adjunktusa és Szalay Zoltán, a Brassói "Transilvania" Egyetem Zenei Karának professzora. A kétrészes szakmai szimpózium 9.00 – 12.00 illetve 15.00 – 19.30 óra között zajlott a Kovászna Megyei Művelődési Központ székházában.
Témái: Mitől fogja a gyerek szeretni a (nép)táncot?;Szeret(ne) - e a mai gyerek hagyományőrző táncos lenni?; Paradigmaváltás a néptánc előadói és taníthatósági értelmezésében; A tánc alapvető mozdulati formáinak előkészítő tanítása a néptánc módszertan értelmezésében; A magyar lélek sajátosságai a népzene és a nyelv tükrében;
A jelen levő 24 néptáncoktató, pedagógus lelkesen merült el a témákban, amely - előre egyeztetetten - a tánctanítás metodikai lehetőségeinek feltárása volt. Ugyanakkor tanulságos egybeesés volt a párhuzamosan XXVII. alkalommal megrendezésre került Népzenei és Néptánc Találkozó gyermek gálájának megtekintése és elemzése is.2015. 11. 20.
Kulturális menedzserképző tanfolyam indul!
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Human Reform Alapítvány közös szervezésében, 2015. december 3 – 2016. április 10. között, Csernátonban „Kulturális rendezvényiroda-menedzser” című 6 hétvéges (csütörtök – szombat), bentlakásos rendszerű intenzív, államilag akkerditált tanfolyam indul a közművelődés és a közösségépítés területén dolgozó Kovászna megyei szakembereknek, fiataloknak, valamint más, a szakma iránt érdeklődő személyeknek (érettségi végzettség kötelező).
Képzési modulok: kommunikáció, művelődéstörténet, művészettörténet, szerves műveltség, értékmentés, kulturális menedzsment, kulturális marketing, rendezvényszervezés, vállalkozás indítási alapismeretek, jogi ismeretek és informatikai ismeretek.
A képzés sikeres elvégzése estén a résztvevők országosan elismert végzettséget igazoló okiratot szereznek, kulturális rendezvényiroda-menedzser/„impresar artistic” szakosításban.2015. 11. 18.
Szakmai képzés néptáncoktatóknak!
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa szervezésében 2015. november 22-én, vasárnap 9-12 és 15-17 óra között, a Kovászna Megyei Művelődési Központ konferenciatermében a jelenkori néptáncoktatásról tartanak képzést Lévai Péter, a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa és Szalay Zoltán, a brassói "Transilvania" Egyetem Zenei Karának egyetemi tanára.A képzés táncoktatóknak és a szakma iránt érdeklődőknek szól, a következő témákkal:
- Mitől fogja a gyerek szeretni a táncot ? (Lévai Péter)
- Szeret(ne) - e a mai gyerek hagyományőrző táncos lenni? (Lévai Péter) Paradigmaváltás a néptánc előadói és taníthatósági értelmezésében. (Lévai Péter)
- A tánc alapvető mozdulati formáinak előkészítő tanítása a néptánc módszertan értelmezésében. (Lévai Péter)
- A magyar lélek sajátosságai a népzene és a nyelv tükrében (Szalay Zoltán)
Érdeklődni és jelentkezni a 0751-109751 (Virág Endre) telefonszámon lehet!2015. 11. 18.
Népi gyermekjátékok - könyvbemutató
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Romániai Magyar Néptánc Egyesület közös szervezésében 2015. november 21-én, szombaton, 17.30 órától Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék táncstúdiójában mutatják be Benkő Éva - Prezsmer Boglárka szerzőpáros Népi gyermekjátékok című könyvét, amelynek zenei szerkesztője Benedek Árpád. A könyvet Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa méltatja.
A kiadványhoz játéktár, CD és DVD melléklet is tartozik, és megvásárolható lesz a helyszínen. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!2015. 11. 12.
Kulturális kiadványok vissza nem térítendő támogatása
Kulturális kiadványok vissza nem térítendő támogatása – 2015 - II. szesszió
Eredményhirdetés – II. Szakasz
- Szerkesztő: Ráduly Kinga
- ::
- Lapterv: Kolumbán Hanna
- ::
- Honlapkészítő: Webmaster